|
|
|
|
Igazából ez lesz az első meccs idén, amit nem nézek meg, gondolom semmi változás nem történt.
Azt ugye vágjátok, hogy Hunwick és Zanon még jövőre is itt lesz?
Katasztrófa ez az egész, és ezen még Barrie, Wilson és Downie se segítene.
|
| |
|
|
|
|
Mióta Barrie padozik, 24 gólt kaptunk 6 meccsen. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy majd ő a 178 centijével és 80 kilójával megoldja az elhárítást, csupán azt, hogy a Sacco-féle magyarázat, magyarán a bizonytalansága és pár hiba miatt ül, valamint azért, hogy más szemszögből is lássa a játékot, megbukott. Illetve nem, abban igaza van, hogy ezen a 6 meccsen simán láthatott kismillió olyan hibát a többi védőtől, amit majd ő megpróbál nem elkövetni.
Na de akkor most mi a cél? Barrie nézőpontjának fejlődése, vagy a csapat sikere? Amúgy meg ha játszana, kicsit támadószelleműbb is lehetne a védelem, de ez már lerágott csont.
Ez is a menedzsment hibája? Kétlem; ez a már oly' sokszor megcsodált Sacco-pedagógia. Kitalál valamit ez a fasz, aztán körmeszakadtáig ragaszkodik hozzá, hiába szívunk zsinórban négyszer közben.
|
| |
|
|
Válasz BigFoote hozzászólására (#40469) |
|
|
|
|
|
|
|
Igazából ez inkább a management kritikája, hogy a 7-ből 4 olyan védőnk van, akik tisztességes csapatban kb. egy 6. bekk szerepében játszhatnának. és van 3, akik 2-3.számúak lehetnének, de az is csak nagy jóindlattal.
|
| |
|
|
Válasz Acco hozzászólására (#40468) |
|
|
|
|
|
|
|
Milyen hokicsapat az, ahol egy Zanonok, O'Byrneök, Hunwickok, 20 perc felett játszanak???!!! Kicsit sok a kiegészítővédőnk, ezekkel az arcokkal inkább csak lefelé lehet menni. Tragikomédia. FIRE Sacco!
|
| |
|
|
|
|
Legalább Landeskog szép SHG-t lőtt. Ideje lenne lépni valamit, mert ez már kiakasztó.
|
| |
|
|
|
|
Rá is fér a csapatra az erősítés, mert az utolsó 19 meccsen 3 rendes játékidőbeli győzelmet sikerült produkálni, így a kiváló szezonkezdet után 50%-on tanyáznak jelenleg, az meg nem elég a PO-ra. Utolsó szalmaszálban kell megkapaszkodni, mert már alig van hátra és szintén óriási a tülekedés.
Mindenestere reméljük a legjobbakat, Muellerből is egy év kihagyás után használható játékos lett ismét.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40463) |
|
|
|
|
|
|
|
Én is örülök neki, mert nagyon kíváncsivá tett, már akkor is amikor ledraftoltátok. Elsőre reach szaga volt nekem. Sok sikert neki!
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40463) |
|
|
|
|
|
|
|
Nagyon jó, örülök a srácnak! Hosszú lesz még innen az útja az NHL-ig (ha eljut valaha), maximálisan megérdemli. McNabb örülhet, megmenekült a családja, nem lesz róluk leperelve a gatya.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40463) |
|
|
|
|
|
|
|
HOLY SHIT!!! HOLY SHIT!!!
Bob McKenzie @TSNBobMcKenzie
COL 1st rder (2010) Joey Hishon set to play his 1st pro game (AHL) tomorrow, almost 2 yrs after suffering concussion in 2011 Memorial Cup.
|
| |
|
|
|
|
Ha Pennerért, Gaustadért, Quincey-ért () adtak, akkor miért ne? Más kérdés, hogy Sherman egy balfasz.
|
| |
|
|
Válasz Ricsi hozzászólására (#40460) |
|
|
|
|
|
|
|
Drouin-től én kicsit félek, pont olyan játékosnak tűnik, aki dominál juniorban (ráadásul egy megfelelő társsal), aztán a profik között könnyen felőrlődhet (Elliott...). Én Nurse-t is bírnám, bár neki is van egy domináns bekkpárja Sproul személyében, de OHL-es, és szinte biztos, hogy onnan húzunk először (ahogy 2008 óta mindig). Bár ennyi erővel Monahan is becsúszhat, aki tényleg jó, de valóban nem rá lenne szükségünk. Nichushkin meg orosz, és biztosan elképesztően tehetséges, de hozzánk biztosan nem jönne, Varly az egyetlen oroszunk, szóval nem hiszem, hogy megkockáztatjuk.
Szvsz a top4 (Jones-McKinnon-Drouin-Barkov) egyelőre elég biztosnak tűnik, aztán onnan már tudja a rosseb. Bár a Memo Cup még átírhatja a dolgokat.
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#40458) |
|
|
|
|
|
|
|
| Ha Sörmennek van esze, akkor Stastnyt elcseréli egy 1st pickre mondjuk a Buffaloba |
|
Ezzel a szerződéssel és produkcióval ki ad érte 1st picket? Főleg top 10-est.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40459) |
|
------------ Win or Lose, We Love Our Sens! |
|
|
|
|
|
Ha Sörmennek van esze, akkor Stastnyt elcseréli egy 1st pickre mondjuk a Buffaloba
|
| |
|
|
Válasz hofi33 hozzászólására (#40458) |
|
|
|
|
|
|
|
Sajnos keleten megint van 2-3 csapat akiknél szinte lehetetlen szarabbnak lenni, de Drouin vagy Ristolainen/Morissey bent maradhatna mire mi húzunk a #4-5 pick környékén. Tudom hogy a BPA jó dolog, de most már nagyon égető lenne nem centert húzni, hanem egy jó szélsőt mint előbbi, vagy egy IGAZI meghatározó védőt, mint az utóbbiak.
|
| |
|
|
Válasz barna hozzászólására (#40457) |
|
|
|
|
|
|
|
Már egy jó ideje Remélhetőleg a deadline-ig még vegetálgatunk, hogy Sherman NE robbantson, aztán utána nyomhatunk egy mélyrepülést. Bírnék egy top5 pickkel egybekötött Sacco-menesztést, szépen indulna az offszezon.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40456) |
|
|
|
|
|
|
|
Most nézem, hogy utolsók vagyunk nyugaton.
|
| |
|
|
|
|
Marhaság mindkettő. Előbbit szakmailag semmi sem indokolja, de még mindig inkább ki lehetne bírni mint az utóbbit. Az a bunkó szemét geci be ne tegye a lábát Colorado államba se.
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40453) |
|
|
|
|
|
|
|
David Jones now on fourth line with Kobasew and McLeod
Kezdődik a doghouse
|
| |
|
|
|
|
Patrick Roy, do you want to coach in Colorado? Brian Burke, are you ready to take over as general manager?
Or would you prefer the Avs expand the role of Joe Sakic
Hmm..
|
| |
|
|
|
|
A második harmadot rádión hallgattam út közben telóról (biztos szép lehettem, amikor az Örsön buszra várva Landeskog gólját egy hangos "IGEN BAZMEG!"-gel üdvözöltem), aztán a 3.-at már sehogy sem tudtam követni, talán nem is baj.
Kétlem, hogy olyan L-streakbe kezdenénk, mint tavalyelőtt, az szerintem megismételhetetlen, de az sem került Sacco állásába, igaz, akkor még frissek voltak a PO-élmények. Most viszont zsinórban harmadjára maradunk le, a denveri divatdrukkerek egyre kevesebben fognak meccsre járni, ez talán a front office-nak is fel fog tűnni. Én nagyon bízom abban, hogy még nyár előtt takarodik ez a nyomorult, aztán remélhetőleg egy leendő divízió rivális fogja alkalmazni.
|
| |
|
|
|
|
http://www.denverpost.com/kiszla/ci_22808274/kiszla-colorado-avalanche-must-be-redone-major-way
Történjen már valami!
|
| |
|
|
|
|
"i think we’re a better team,” said Sacco. “Just got to keep battling. We’ve got to keep grinding it out here. That’s the position we’re in right now. I like the fact that I didn’t see any quit in our guys today.”
Sacco normális szerintetek? De most komolyan. Hogy a faszomba lehet ilyen siralmas játék, és 3 vereség után ilyet nyilatkozni?
|
| |
|
|
|
|
Az amúgy elég nagy kritika a menedzsment felé a taktikai zseni Saccotól, hogy létszámfölényes helyzetekben most már inkább rendszeresen 5-6 csatárt küld jégre, mint a támadásban teljesen veszélytelen védőinket.
|
| |
|
|
|
|
adater @adater
Talked to NHL team executive recently who called Avs defense "slow, soft, easy to play against"
|
| |
|
|
|
|
Meg nem mondom már, 1,83 volt rátok kétesélyben, kettő elmehet egyébként - 6 meccsből - de hát fassssssszom
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#40443) |
|
|
|
|
|
|
|
remélem kiszopunk még bízok az 1/1-ben
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40445) |
|
|
|
|
|
|
|
Érdekes. Kombinatív játékkal ki tudunk alakítani helyzeteket. Látod ezt Sacco?
|
| |
|
|
|
|
Persze ahogy kinéz, az se lesz meg.
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#40443) |
|
|
|
|
|
|
|
Mi voltunk a favorit? Mert ha nem, egy + 1.5-re talán jók lettünk volna.
|
| |
|
|
Válasz Buchek8 hozzászólására (#40440) |
|
|
|
|
|
|
|
Duchene egy állat! Olyan a mozgása, mint a higany!
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40441) |
|
|
|
|
|
|
|
Jövünk föl mint a talajvíz. Duchene milyen zsugát adott
|
| |
|
|
|
|
Kéteséllyel játszok általában...az ilyenek miatt mint ti
|
| |
|
|
Válasz Shad hozzászólására (#40439) |
|
|
|
|
|
|
|
Nem csak a rendes játékidő számít?
|
| |
|
|
Válasz Buchek8 hozzászólására (#40438) |
|
|
|
|
|
|
|
4-4 aztán OT-be nyertek, Varly assist, jó srácok vagytok, nem akartok ti kibaszni velem
|
| |
|
|
Válasz Dany hozzászólására (#40431) |
|
|
|
|
|
|
|
Megint csak időben lőttük a szépítést. Remélem Mr. 4 million Man Jones látja ezt, hogy mit kell nyújtani ezért a pénzért.
|
| |
|
|
|
|
Eddig kádból néztem, elég röhejes, amit csinálunk, meg a mák góljaik is. Giggy nagyon lassú, bár ha jobb lenne, akkor sem tudná megnyerni nekünk ezt a meccset, ahogyan nem is ő veszítette el.
Arra akarok holnap kelni, hogy kirúgtuk ezt a semmirekellő barmot, mert nem hiszem el, hogy nem sáros abban, hogy az összes matinén kegyetlen szarok vagyunk. Gondolom ásítozva mondja a "motivation speechet", aztán felírja a táblára, hogy "work hard!", és ennyi a taktika.
|
| |
|
|
|
|
Az a vicc az egészben, h Sacco az életben nem lesz többet még vizesfiú sem semelyik másik NHL csapatnál sem...
|
| |
|
|
Válasz Sakic hozzászólására (#40430) |
|
|
|
|
|
|
|
Remélem O'Byrne szétbassza a mineszotai népet,kéne még bunyó :)
|
| |
|
|
|
|
Na ennyi elég is volt, inkább nézem az Expendablest a coolon, még abban is több tudatosság van mint a mi játékunkban :)
Hazai pályán ennyire lenullázva lenni egy középcsapat ellen, ez elég ciki.
|
| |
|